2017. május 17., szerda

Darázsfészek

Imádom a diós süteményeket! ...és ez a darázsfészek sütemény nagyon finomra sikerült! Alig tudtam megállni, hogy 2 darabnál megálljak, ne egyek többet belőle (legalábbis egyszerre többet ne). Olyan jó állagú a tésztája, öröm vele dolgozni és a diós töltelék is igazán ízletes, "nyakon öntve" egy kis vaníliás tejjel

Ősz óta tervezem, hogy elkészítem (és hány süteménnyel vagyok már így), de Zalán születése előtt és után egyáltalán nem volt időm sütögetni ősszel - télen meg pláne nem, emiatt az is előfordulhat, hogy a nyár közepén fogok olyan süteményeket készíteni, melyekre ősz óta áhítozunk és inkább télen lennének aktuálisak, de már nem bírunk addig várni. Ráadásul a diófánkon termett dió egész télen nem lett felhasználva - most pótolom. 
Tervezem, hogy visszatérek folyamatosan új receptekkel, mert annyira hiányzik a sütögetés! Az elmúlt hetekben már sütögettem a családomnak, de egyenlőre csak a jól bevált régi finomságokat/sütiket a régi receptjeimmel. Viszont az is hiányzik, hogy újdonságokat készítsek, próbálgassak, kísérletezzek, mert néha kifejezetten imádok újakat készíteni. De inkább nem ígérek semmit előre, mert az idő nagyon kiszámíthatatlan egy 7 hónapos baba mellett. Valamint néhány hét múlva kezdődik a lakásfestés, falburkolás, nyári konyha építés stb. és a nagy felfordulásban biztos nem lesz idő és lehetőség sütögetni, fotózgatni. Emellett hétvégeken kirándulgatunk is egy kicsit: két hete szombaton Tokajba ejtettünk meg egy kis kiruccanást, mert a kis szőke hercegem nagyon vágyott. A legkisebb fiam is meglepően jól érezte magát, nyugodtan ücsörgött a babahordozóban és nagy szemekkel, kíváncsian nézelődött. Aludt is egy kicsikét az autóban, az autó mindig elringatja. Szóval semmi gond nem volt vele, tetszett neki a kis kirándulás. De most jöjjön gyorsan a recept, mert nem lesz időm befejezni a szerkesztést, mielőtt Zalán felébred és lassan Milánért is rohannom kell az iskolába a szomszéd településre.  






Hozzávalók a tésztához:
kb. 18 darabhoz
40 dkg átszitált finomliszt
csipet só
4 dkg kristálycukor
8 dkg puha vaj
kb. 2 dl langyos tej
2 tojássárgája
2 dkg friss élesztő

A töltelékhez:
5 dkg olvasztott vaj
10 dkg darált dió
10 dkg kristálycukor
1 citrom reszelt héja (bio)

A locsoláshoz:
1,5 dl tej
1 csomag vaníliás cukor


A csodás pasztellrózsaszín pöttyös kerámia bögre megtalálható a webáruházban az alábbi linken:



Elkészítés:
1. A langyos tejben elkeverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, felfuttatjuk. 
2. A lisztben elkeverjük a sót, elmorzsoljuk benne a vajat, hozzáadjuk a tojássárgáját, majd a felfuttatott élesztős tejjel sima, fényes, közepesen lágy tésztát dagasztunk. (Ha nagyon ragad a tészta, adjunk hozzá pici lisztet, de ha kicsit keménynek érezzük, adjunk hozzá kis langyos tejet.) Letakarva 30 percig kelesztjük.
3. A töltelékhez valókat összekeverjük.
4. A megkelt tésztát téglalap alakúra nyújtjuk kb. 0,5 cm vastagra, megkenjük az olvasztott vajjal, majd megszórjuk egyenletesen a diós töltelékkel. Szorosan feltekerjük és éles késsel kb. 2,5 cm széles szeletekre vágjuk, melyeket egy vajjal kikent tepsibe fektetünk úgy, hogy majdnem összeérjenek - így kelesztjük még 15 percig. 
5. Előmelegített 170 fokos légkeveréses sütőben 15-18 percig sütjük, közben a másfél dl tejet meglangyosítjuk, elkeverjük benne a vaníliás cukrot. Amikor már majdnem megsült, meglocsoljuk a süteményt a vaníliás tejjel és tovább sütjük még 5-6 percig. (A sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet.)
6. Ha megsült, még pár percig hagyjuk a tepsiben hűlni, aztán tálalhatjuk, kínálhatjuk.






Hoztam egy képet a 7 hónapos Zalán babámról 
Olyan cuki és szép! 



Jó étvágyat!

8 megjegyzés:

  1. Gyönyörű a kisebbik herceged is!
    Te meg szupermami vagy, már az is emberfeletti , hogy ennyi mindenre jut időd a baba mellett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen.
      ...hogy mindenre jut időm az túlzás. Folyamatosan el vagyok maradva mindennel, de nagyon! Két kisgyerek mellett semmire nem halad az ember - minden reggel eltervezem a napomat, hogy aznap mit kell(ene) megcsinálnom, elvégeznem és minden este megállapítom, hogy csak a negyedére jutottam. Így aztán folyamatosan tolom magam előtt a rengeteg elintéznivalót, amíg egyszer csak belefulladok. :)

      Törlés
  2. Csudi szép fiaid vannak, gratula😊

    VálaszTörlés
  3. Hu de gyonyoru kusfiu
    Gratulalok

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó recept,--és gyönyörű gyerekek!Szívből gratulálok!

    VálaszTörlés